Erősítés az NB I-ből a középpályára

Balázs Benjámin (31) eddigi pályafutása során játszott a Kaposvár, az Újpest és az MTK csapataiban, külföldön pedig a portugál Vitória Guimaraes és a cseh Teplice labdarúgója volt.

Melyek voltak labdarúgó pályafutásod eddigi főbb állomásai?

Kaposváron nevelkedtem, majd ott játszottam az első osztályban 2009 és 2014 között. Ezt követően fél évet a portugál első osztályú Vitória Guimaraes labdarúgója voltam, majd a cseh élvonalbeli Teplice együttesében futballoztam. Ezt követően tértem haza Magyarországra, egészen pontosan az Újpest csapatába, ahol öt évet töltöttem el. 2020 nyarán kerültem az MTK-hoz másfél évre. Ezután jött a tiszakécskei megkeresés.

A magyar második vonalban még nem játszottál?

Nem játszottam még az NB II-ben. Néhány meccsem van az NB III-ból visszajátszóként.

Ismersz korábbról játékosokat a Tiszakécskei LC jelenlegi keretéből?

Ismerem Pál Andrást, Holczer Ádámot, Vachtler Csabát, Erdei Carlot és Gyurján Bencét, valamint Beliczky Gergőt, akivel az U21-es válogatottban voltunk csapattársak.

Milyen ismereteid vannak a tiszakécskei labdarúgásról?

A tiszakécskei labdarúgás új érája 2015-ben kezdődött el. Értesültem róla, hogy jók Tiszakécskén a körülmények. A célunk az, hogy bennmaradjunk. Van rá 18 mérkőzésünk. Bízom magamban és a csapatban is.

Milyen poszton játszol szívesen?

Középpályásként kezdtem. Újpesten Vignjevic edzősködése idején kezdtem balhátvédet játszani. Aztán az MTK-ban voltam jobb- és balhátvéd is. Alapvetően inkább középpályás vagyok, ott érzem magam a legjobban.

Mennyi időre igazoltál Tiszakécskére?

Fél éves szerződést kötöttem a Tiszakécskei LC-vel. Nyilván a jövőt az eredmény is befolyásolja. Nyitott vagyok a további folytatásra, ha a klub elégedett lesz velem.

TLC