Értékes pontot szereztünk a Haladás ellen

A szerda esti bajnoki mérkőzés első félidejében a vendég Szombathelyi Haladás dominált, még a második félidőben nekünk voltak nagyobb gólhelyzeteink. Ennek ellenére az első félidő végén a Tiszakécskei LC lőtt gólt, még a második félidőben a Haladás szerezte meg az egyenlítő találatot. Küzdelmes mérkőzésen igazságos döntetlen született.

A Tiszakécskei LC a Budafoki MTE elleni győzelem után fogadta a Szombathelyi Haladás csapatát a kécskei Sportcentrumban szerda este. A mérkőzés első félidejében a vendégcsapat dominált, de nagyobb helyzetig csak egyszer jutott el Lencse révén, s akkor Holczer bravúrral védett.

Az első félidő végén aztán jött a csattanó. Egy kécskei szöglet után Rózsa ütötte fel a magasba a labdát, ami éppen a hosszú oldalon álló Kovács Barnabás elé került, aki kapásból lőtte azt a kapu bal oldalába. 1–0.  Ezzel a jelenettel véget is ért az első félidő.

A második félidő elejét igyekezett megnyomni a Haladás, ami azt eredményezte, hogy a Tiszakécske sorra vezette a veszélyes kontrákat. A szurkolók kiegyenlített második félidőt láthattak.

A vendégek gólja a 68. percben született, amikor a csereként pályára lépő Horváth Rajmund betört a 16-oson belülre, rávezette Holczerre a labdát, majd éles szögből, erősen a kapus lábai között a kapuba lőtt. 1–1.

A meccs hátralévő részében már egyik csapat sem tudta a maga javára eldönteni a bajnoki sorsát, így igazságos döntetlen született.

A mérkőzésen szurkolóink is derekasan biztatták a csapatot, szólt a dob és buzdítás, a fiúk pedig teljesítményükkel meghálálták a támogatást.

A Tiszakécske folytatta jó szériáját és menekülését a kiesőzónából az újabb, értékes megszerzett ponttal, a Haladás pedig január 30. óta nyeretlen a bajnokságban.

2022.03.09. Merkantil Bank Liga NB II 27. forduló

Tiszakécskei LC – Szombathelyi Haladás 1–1 (1–0)

Tiszakécske, Városi Sportcentrum, 250 néző. Vezette: Nazsa Tamás (Berényi Ákos, Vígh-Tarsonyi Gergő)

Tiszakécskei LC: Holczer – Máté Zs., Csáki, Uzoma (Farkas N., 61.) – Erdei C. (Pongrácz, 91.), Kovács B., Kosznovszky, Simon M. (Vachtler 61.), Balázs B.– Gyurján (Farkas A., 69.), Beliczky (Kalmár, 69.)

Szombathelyi Haladás: Rózsa D.– Bosnjak (Devecseri, 85.), Guzmics, Simut, Németh M.– Csilus T., Holdampf, Szekér (Monori, 59.) Kiss B. (Doktorics, 85.) – Szijjártó (Horváth R., 59.), Lencse (Tóth-Gábor, 91.)

Gólszerző: Kovács B. (45.), ill. Horváth R. (68.)

Visinka Ede vezetőedző, Tiszakécskei LC: Nem lehetek elégedetlen, hiszen ez egy küzdelmes, nagyon dinamikus mérkőzés volt. Örömteli számomra, hogy egy ilyen jó csapattal végig tudunk egy ritmusban játszani. Sokáig vezettünk, de talán elkerülhető gólt kaptunk, majd amikor Beliczky kilépett, volt sanszunk újra előnyhöz jutni. Nagyra értékelem ezt a pontot, büszke vagyok a játékosainkra.

Németh Szabolcs vezetőedző, Szombathelyi Haladás: Kicsit csalódott vagyok az eredmény miatt. Nem a hozzáállással volt a baj, volt tűz, akarat, szenvedély. Ha ez megmarad, akkor a jövőben is jönni fognak a győzelmek. Férfias küzdelem zajlott a pályán, sajnos csak egy pontot sikerült hazavinni. A kapu előtt a pontosság és a koncentráció hiányzott.

Csapatunk legközelebb március 16-án vasárnap a Szentlőrinc otthonában lép pályára. Szurkoljunk akkor is a TLC-nek!

Szép volt fiúk! Hajrá Kécske!

TLC

(fotók forrása: Sipos Bence / Kécskei Krónika)