Rutinos csatárt igazolt a Tiszakécskei LC

Vólent Roland (29) csatlakozott a Tiszakécskei LC keretéhez. A támadó 2023. június 30-ig szóló szerződést kötött klubunkkal.

Melyek voltak ez idáig pályafutásod főbb állomásai?

Békéscsabán nevelkedtem, majd a Budapest Honvéd akadémiájára kerültem. 16 évesen mutatkoztam be a Honvéd színeiben az NB I-ben, amire büszke vagyok. Hat-hét évig voltam a Budapest Honvéd kötelékében, ebben az időszakban az NB I-ben és az NB II-ben szerepeltem. Utána a Siófok, majd a Békéscsaba következett, a lila-fehérekkel feljutottunk az NB I-be. A Balmazújvárossal szintén feljutottunk az NB I-be, ezt követően ezzel a csapattal is játszhattam az első osztályban. Ezután a Gyirmót, a Békéscsaba és a Szolnok következett, utóbbi klubtól igazoltam Tiszakécskére.

Milyen ismereteid voltak a Tiszakécskei LC-ről?

Nagyon sok labdarúgót ismertem a keretből, többekkel egy csapatban is futballoztunk. Tudtam, hogy jó a közeg itt Tiszakécskén, s mióta idekerültem ez be is igazolódott csak pozitív benyomásokat szereztem minden tekintetben.

Mi a véleményed a csapat tavaszi teljesítményéről?

Három mérkőzést láttam eddig, ahol nagyon jól nézett ki a gárda. Egyben van a társaság. Jönnek az eredmények is. Biztos vagyok benne, hogy szép időszak vár ránk.

Mik a céljaid a Tiszakécskei LC csapatában?

Sajnos, egy nehéz időszak van mögöttem, hiszen egy bokaműtétet követően egy térdsérülés is hátráltatott. Ennek köszönhetően az elmúlt másfél évem nem úgy sikerült, ahogy terveztem. Szeretném magam újra felépíteni és a csapat segítségére lenni. Hosszú távon gondolkodom itt. Szeretnék bizonyítani legfőképpen magamnak, hogy újra arra szintre juthatok, mint a sérülésem előtt. Örülök, hogy a klub vezetése bizalmat szavazott nekem. Ezt szeretném majd a pályán meghálálni és sok örömet szerezni a tiszakécskei szurkolóknak.

TLC