Покупаю на MagBo - берегу свое бабло!

Vasárnap jön a megyei derbi!

A tavasz legjobban várt mérkőzése következik május 8-án, Kecskeméten, a Széktói Stadionban. A 36. fordulóban a feljutásért csatázó Kecskeméti TE otthonában kell mindent megtenni a Tiszakécskei LC labdarúgóinak az eredményes szereplés érdekében.

Fordított előjelekkel vághat bele a két csapat a Bács-Kiskun megyei derbibe, hiszen még mi három vereség után utazunk Kecskemétre, addig Szabó István csapata négy győzelem után várja a nagyon fontos összecsapást. A találkozó esélyese jelenleg a Kecskemét, de ezen a mérkőzésen félre lehet tenni a papírformát. Ebben a 90 percben bármi megtörténhet és ettől szép a labdarúgás!

A tiszakecskefoci.hu-nak Visinka Ede, a Tiszakécskei LC NB II-es labdarúgó csapatának vezetőedzője nyilatkozott várakozásairól:

Nem vagyunk jó passzban, hiszen három vereség van mögöttünk, ellenben a Kecskemét bombaformában van és a feljutásért harcol. Minden elismerésem Szabó Istvánék előtt, hiszen újoncként három fordulóval a vége előtt feljutó helyen állnak. Ők a vasárnapi mérkőzés toronymagas esélyesei. Ha mi ponttal vagy pontokkal távoznánk a megyeszékhelyről az nagy fegyvertény lenne. Számunkra három meccs van célkeresztben, amelyeken meg kell szereznünk a bennmaradáshoz szükséges pontokat. A vasárnapi mérkőzéshez sportemberként állunk hozzá, a maximumot kell nyújtanunk és a pályán megküzdeni a jó eredményért.

meccstörténelem:

Ami a két csapat közös statisztikáját illeti, egyértelműen felénk billen a mérleg nyelve a győzelmek számát tekintve. A két csapat az NB II-ben eddig hétszer találkozott, de a megyei első osztályban nagyon sok emlékezetes csatát vívott egymással a két település gárdája. Ha csak az NB II-t nézzük öt kécskei győzelem és két kecskeméti siker áll a históriában. Legutóbb 2021.november 24-én 1-0-ra győztünk hazai pályán. Erről a mérkőzésről itt tekinthetnek meg videót:

szurkolói információk:

Jegyek

A Merkantil Bank Ligában három jegykategória elérhető a Széktói Stadionban: felnőtt, diák és nyugdíjas. A felnőtt belépők egységesen 1000 forintba kerülnek, míg érvényes diákigazolvány, nyugdíjas igazolvány, vagy 65 év felettieknél személyi igazolvány felmutatása esetén 500 forintot kell fizetni a pénztárakban.

A 14 éven aluliak számára ingyenes a mérkőzések látogatása, de regisztrációs jegyet nekik is kérni kell a pénztárakban.

Elővétel

A Tiszakécske elleni bajnokira elővételben is lesz lehetőség jegyet vásárolni, pénteken 17-19, illetve szombaton 10-12 óráig a Széktói Stadion főépületében tudják ezt megtenni a drukkerek. A nagy érdeklődésre való tekintettel ezúttal még inkább arra buzdítjuk szurkolóinkat, éljenek ezzel a lehetőséggel, hogy a mérkőzés napján minél zökkenőmentesebben haladjon a beléptetés.

Beléptetési szabályok, stadion megközelítése

A 2021/2022-es szezonban az 1-es 2-es kapu és pénztárai üzemelnek, illetve nyitnak ki egy órával a kezdés előtt.

Arra kérjük drukkereinket, lehetőség szerint érkezzenek legalább 30 perccel a kezdés előtt ezúttal. A megváltott jegyek egyszeri belépésre jogosítanak fel, éppen ezért kérjük drukkereinket, hogy a mérkőzés vége előtt ne hagyják el a létesítményt. Dohányozni a lelátón nem, csak a kijelölt dohányzó helyeken van lehetőség a stadionban.

Fontos információ, hogy a Széktói Stadionban csak készpénzzel lehet fizetni.

Információk a vendég drukkereknek

A tiszakécskei szurkolók számára kizárólag a külön vendég szektor van kijelölve a Széktói Stadionban, ez a 3-as kapun keresztül közelíthető meg, mely mellett parkoló is található. A hazai és vendég jegyárak, kedvezmények, jegyvásárlási és beléptetési szabályok egységesek, a vendégszektorban külön büfé és mosdó is üzemel.

Látogassunk el minél többen vasárnap Kecskemétre és töltsük meg a vendégszektort! Zúgjon a Hajrá Kécske!

TLC

(fotók: Sipos Bence / Kécskei Krónika) (szöveg forrása: kecskemetite.hu)