Célegyenesben a felkészülés

Visinka Ede a Tiszakécskei LC NB II-es labdarúgó csapatának vezetőedzője értékelte az elmúlt időszakot keretünk felkészülésének tükrében és osztotta meg várakozásait a szezonrajttal kapcsolatban.

A felkészülés első két hetében a fizikális felkészülésen volt a hangsúly. Az első edzőmérkőzést a Kelen SC ellen vívtunk. Ott még ,,akadozott a gépezet”. A Bicske ellen már kimondottan jól és gólra törően játszottunk. Megérdemelt volt a 6-2-es győzelmünk. A mérkőzés képéhez hozzátartozott, hogy a bicskeiek felvállalták a nyíltsisakos játékot – emelte ki a vezetőedző.

A Cegléd ellen, hasonlóan, mint a Kelen SC elleni mérkőzésen 1-0-ra nyertünk. A ceglédiek rendkívül defenzív játékot mutattak be ellenünk. Így ez ellen a stílus ellen is gyakorolhattunk, csiszolhattuk a játékunkat.

Ezt követően utaztunk el az edzőtáborba, Bükfürdőre. Kifogástalan körülmények között, remek pályákon készülhettünk. Az edzőtábor ideje alatt az első mérkőzést a Lendva ellen játszottuk. Ez egy bajnoki ritmusú, kiváló meccs volt a szlovén másodosztály élcsapata ellen. A nagy hőség ellenére jól teljesítettek a labdarúgók, megfelelő mérkőzésterhelést kaptak. Másnap a Siófok ellen nem játszottunk jól és kaptunk két elkerülhető gólt. Támadásban javultunk a mérkőzés alatt, így szépíthettünk, s úgy érzem maradt még a srácokban azon a meccsen. Fontos, hogy senki sem sérült meg.

A Budaörs elleni felkészülési mérkőzés elmaradt a hőségriadó miatt. E helyett a keret egymás között játszott egy 2X30 perces mérkőzést, ami hasznosnak bizonyult. Ezután két nap pihenő várt a labdarúgóinkra. Július 26-án, a mai napon folytatjuk a munkát immáron Tiszakécskén.  Most már a célegyenesbe fordultunk a felkészülés tekintetében.

A felkészülés elérte célját, azok a játékosok is utolérték magukat, akik kicsit le voltak maradva. Mindenkinek volt ideje bizonyítani. Kell még ez az egy hét, de rendbe leszünk a bajnoki rajtra.

A kezdőcsapat nincs kőbe vésve, meglátjuk, hogy vasárnap kik lesznek a pályán a kezdő sípszótól a Mosonmagyaróvár ellen. Az biztos, hogy mindenkinek lesz ideje bizonyítani az előttünk álló időszakban tétmérkőzéseken is, hiszen nagyon hosszú lesz a szezon, rengeteg mérkőzéssel, többször szerda-vasárnap ritmusban és Magyar Kupa mérkőzésekkel. A keret minden tagjára szükségünk van!

A csapatnak még teljesen össze kell csiszolódnia, de úgy gondolom, hogy minőségben javultunk a nyár folyamán. Nem lesz könnyű dolgunk a rajton, mert jó csapat a Mosonmagyaróvár, de a jó start megalapozhatja a későbbi sikeres szereplést! – zárt gondolatait Visinka Ede.

TLC