Hat mérkőzés után győzött újra labdarúgó csapatunk

A Merkantil Bank Liga NB II 16. fordulójában a Szentlőrinc gárdája volt a Tiszakécskei LC ellenfele a bajnokságban. Az első félidőben fölényben futballozott csapatunk, a másodikban már a küzdelem dominált és a szív vitte előre a labdarúgókat.

Klausz László először ülhetett a hazai kispadon a Tiszakécskei Városi Sportcentrumban ezen a szerda estén. Csapatunk hat mérkőzés után azért küzdött, hogy megszakadjon a negatív szériája, és újra három pontnak örülhessen a szurkolókkal.

A szentlőrinciek két vereség után szerettek volna javítani. Az első félidőben a tiszakécskeiek akarata érvényesült, Csáki Róbert szerezte meg a vezető gólunkat a 24. percben. 1-0.

A kécskeiek védője a hosszúnál helyezkedett, és könnyedén fejelt Bese kapujába. Csáki az egész mérkőzésen jól játszott, a találkozó egyik legjobbja volt.

A második gólt lélektanilag a lehető legjobbkor szerezték a hazaiak – akkor, amikor a vendégek már nem válaszolhattak rá, az első félidő hosszabbításában. Egy szöglet utáni kavarodást követően a hórihorgas kécskei csatár, Horváth Zoltán 5 méterről bólintott a kapuba (2–0).

A második félidőben a vendégek nagy erőket mozgósítottak a szépítés érdekében, és a 85. percben siker is koronázta törekvésüket, amikor László Dávid nagyjából 20 méterről pazar gólt lőtt Antal kapujába. 2–1.

A szentlőrinciek a folytatásban mindent egy lapra téve támadtak, de az önfeláldozóan futballozó TLC labdarúgók akarata érvényesült. Antal Botond kapus talán az eddigi legjobb meccsét produkálta tiszakécskei mezben, a kapott gólról nem tehetett.

Újra győzelemnek örülhettek tehát a Tisza partján, a TLC ezzel feljött a 14. helyre, míg a szentlőrinciek egy pozíciót rontva a 12. helyre csúsztak vissza.

Tiszakécskei LC–Szentlőrinc 2–1 (2–0)

Tiszakécske, Városi Sportcentrum, 300 néző. Vezette: Hanyecz Bence (Horváth Róbert, Belicza Bence Péter)

Tiszakécskei LC: Antal B. – Balázs B., Végső, Csáki R., Farkas N. – Gyurján (Winkler A., 62.), Kiss N., Erdei C. – Zamostny (Vólent, 86.) – Balajti (Farkas A., 62.), Horváth Z. (Pongrácz, 74.). Vezetőedző: Klausz László

Szentlőrinc: Bese B. – Lénárt G. (Farkas M., 65.), Keresztes B. (Kiss-Szemán, 74.), Nagy Zs., Havas – Németh E., Török L. (Vidnyánszky M., 65.) – Szabó M., Daróczi (Rétyi, 74.), László D. – Grumic (Mervó, 74.). Vezetőedző: Jeremiás Gergő

Gólszerző: Csáki R. (24.), Horváth Z. (45+1.), ill. László D. (85.)

Klausz László: Külön kell választani az első és a második félidőt. Hozzátartozik a történethez, hogy az MTK elleni vasárnapi meccs sok energiát kivett a játékosokból. Mindezzel együtt a mai első félidő kifejezetten jó volt. A pontrúgások, a futómennyiség és a taktikai részek is megfelelőek voltak. A második félidőben már a szívük vitte a fiúkat előre, de ez sem elvetendő, hiszen ettől lesz csapat a csapat, hogy mentálisan minden rendben van, és ilyen szituációban megszerzi a három pontot.

Jeremiás Gergő: Habár én vagyok a vesztes csapat vezetőedzője, büszke vagyok a játékosaimra, hiszen minőségi futballt produkáltak, úgy játszottak, ahogyan elvárom. A második félidőben rengeteg lehetőségünk volt arra, hogy döntetlen legyen vagy akár meg is nyerjük a találkozót. A játékosaim minimum egy ponttal távozhattak volna Tiszakécskéről. Nagyon sokszor sikerült a hazai védelem mögé kerülni. Sok beadásunk és blokkolt lövésünk volt, egy hazai láb mindig megakadályozta a gólunkat.

Szép volt fiúk! Hajrá Kécske!

TLC

(fotók: Sipos Bence/Kécskei Krónika)