Irány Szombathely, Hajrá Kécske!

A Merkantil Bank Liga NB II 26. fordulójában Szombathelyen vizitál a Tiszakécskei LC, ahol a tabellán jelenleg hetedik helyen álló Haladás csapatával mérkőzik. Mindent bele fiúk! Hajrá Kécske!

Nem vár könnyű mérkőzés a tiszakécskei labdarúgókra holnap, hiszen a Haladás az NB II egyik meghatározó gárdája, ráadásul otthon nem könnyű tőle pontot vagy pontokat rabolni. Még úgy sem lesz könnyű, hogy a Hali az elmúlt három mérkőzéséből csupán egy pontot szerzett. (Szeged-Haladás 3-0, Haladás-Siófok 2-2, Soroksár – Haladás 4-0)

A Haladás jelenleg 5 ponttal áll előttünk, a hetedik helyen a bajnoki tabellán. A legjobb góllövői Molnár Rajmund és Rácz Barnabás 8-8 góllal.

Csapatunk, a Tiszakécskei LC az elmúlt három fordulóban vegyes eredményeket produkált, hiszen 1-1-et játszott a Csákvárral, 2-1-re győzött a Nyíregyháza Spartacus ellen, viszont 2-0-ra kikapott hazai pályán az ETO FC Győr ellen. Most újra egy erős zöld-fehér gárda lesz az ellenfél, azonban a múlt vasárnapi mérkőzés játéka alapján bizakodhatunk, annak ellenére is, hogy vereséget szenvedtünk. Ugyanis a szervezett, masszív játék megvolt és az is látszott, hogy jó erőállapotban vannak a labdarúgóink. A támadójátékban hiányzott a precizitás. Ennek javítása szükséges a sikeres szerepléshez.

A TLC csapata már a mai napon útnak indul Szombathelyre. A szakmai stáb sérülés miatt továbbra sem számíthat Horváth Zoltán és Antal Botond játékára.

A bajoki mérkőzés játékvezetője Sipos Tamás lesz, segítői az oldalvonalak mellett Szécsényi István és Szalai Dániel lesznek. A tartalékjátékvezetői feladatokat Gáspár András látja majd el.

A vasárnapi bajnoki mérkőzéssel kapcsolatban Klausz László vezetőedző nyilatkozott a tiszakecskefoci.hu-nak:

Azt láttam a héten, hogy gyorsan kiheverték a vereséget labdarúgóink és jó mentális állapotban készülnek a Haladás ellen. Ez egy jó közösség, számíthatnak egymásra a fiúk és eltökélten dolgoznak a közös célok eléréséért. A legutóbbi mérkőzés hibáiból tanulva a héten csapatspecifikusan gyakoroltuk a támadásbefejezéseket. Bele kell vinnünk a támadójátékunkba a precizitást, ebben mindenképpen fejlődnünk kell. Emellett ugyanazt a bátor játékot várom, mint a Győr ellen.

meccstörténelem:

Két elsőosztályú és négy másodosztályú bajnoki mérkőzés szerepel a statisztikában. Három tiszakécskei és kettő Haladás győzelem mellett egy döntetlen van eddig a históriás könyvekben. Legutóbb az őszi szezonban 2-0-ra győztünk hazai környezetben a Hali ellen. Akkor Zamostny Balázs és Gyurján Bence voltak a gólszerzőink. Ők most is keretünk tagjai, így lehetőségük lesz ezúttal is eldönteni a mérkőzést.

szurkolói információk:

Vendégjegy: 1200, HUF, Online 980,- HUF. Diák, nyugdíjas: 800 HUF, Online: 680 HUF

Az online jegyelérhetőséget ITT TALÁLJÁK MEG

Hajrá Kécske! Mindent bele fiúk!

TLC

(videó forrása: MLSZ Youtube, fotók: Sipos Bence, haladas.hu)