Nagy bravúrt aratott csapatunk az MTK ellen

A 23-szoros magyar bajnok, 12-szeres magyar kupa győztes budapesti csapat 1-0-s vereséget szenvedett a Tiszakécske Városi Sportcentrumban az NB II 34. fordulójában. Csapatunkban ismét több kimagasló teljesítménynek örülhettünk. Mindemellett a csapategység diadala is volt a mai siker.

Nem kezdődött nagy fordulatszámon a mérkőzés, inkább óvatosan játszottak a felek, odafigyelve a hibák minimalizálásra. Az első félidő inkább az MTK-é volt, de csapatunknak sikerült hatástalanítani a fővárosiak támadásait.

Az 50. perctől jött egy olyan periódus, amikor egyértelműen a Tiszakécske uralta a mérkőzést. Ekkor született meg a győztes hazai gól: Horváth Zoltán gyönyörűen fejelt Rácz kapujába Erdei jobb oldali beadása után. Rácz még belekapott, de védeni nem tudott.

A TLC ebben az időszakban tovább növelhette volna előnyét, de újabb gól már nem esett. Az MTK kijött a szorításból, ám csak meddő fölényt tudott kialakítani. Gólszerzési lehetőség nem adódott már a fővárosi csapat számára, így megérdemelten nyert a hazai csapat.

A TLC gárdájában mindenki jó teljesítményt nyújtott. Mégis ha néhány nevet kiemelünk:  Horváth Z., Vajda, Kiprich, Csáki, Halasi és Balázs.

A védekezésünk az Ajka elleni vereség óta látványosan feljavult. Ezt a számok igazolják: Négy meccsen 1 gólt kaptunk.

Csapatunk győzelmével feljött a tabella 11. helyére, míg az MTK újabb vereségével látótávolságon belülre került a harmadik helyen álló FC Ajka számára, főleg, hogy a következő fordulóban utóbbi két klub éppen egymás ellen mérkőzik.

Amellett, hogy az MTK nincs jó formában az utóbbi időben a kécskei siker, így is nagy bravúr, hiszen a sporthistória szerint ez volt a második kék-sárga győzelem a budapesti csapat ellen. Az első még 1995. május 28-án született az NB II Keleti csoportjában. Akkor a Tiszakécske 2-1-re győzött a Hungária körúton. Érdekesség, hogy azon a mérkőzésen pályára lépett a TLC jelenlegi stábjából Maczkó Gábor is. 28 évvel később nyertünk most újra!

2023.04.27. Merkantil Bank Liga NB II. 34. forduló

Tiszakécskei LC–MTK Budapest 1–0 (0–0)

Tiszakécske, Városi Sportcentrum, 350 néző. Vezette: Berényi Tamás (Kovács Gábor, Sinkovicz Dániel)

Tiszakécske: Halasi – Oláh M. (Máté Zs., 92.), Csáki, Kiprich, Vajda B. – Balázs B., Szekér, Erdei C., Vachtler – Biben (Pongrácz, 82.), Horváth Z. (Vólent, 78.). Vezetőedző: Klausz László

MTK: Rácz G. – Varju (Miknyóczki, 67.), Szépe, Bobál D., Vadnai (Zsóri, 82.) – Kata, Horváth A., Bognár I. – Stieber Z. (Futács, 67.), Németh K., Zuigeber (Palincsár, 29.). Vezetőedző: Horváth Dávid

Gólszerző: Horváth Z. (60.)

Klausz László: Kiemelném a jó csapategységet. A mérkőzés alatt a mi lelkierőnk folyamatosan emelkedett, míg az MTK labdarúgóinak a három vereség után érthetően csökkent most is az idő múlásával. Nem kell túlragozni, hogy most győztünk az MTK ellen, mert ők most rossz szériában vannak, de azért örülünk a sikernek. Szép egyenletes teljesítmény kell a bajnokság hátralévő részében.

Horváth Dávid: Az elején jó volt a szándék, hogy próbáltuk megbontani a hazai csapat védekezését. Rutinos játékosaink lábában ott volt a gólszerzés lehetősége. Sajnos nem éltünk vele. Volt egy tízperces rövidzárlat a játékunkban, ami alatt egy beadás után gólt kaptunk. Utána ebből kijöttünk, és nyomást gyakoroltunk az ellenfelünkre, de nem volt meg bennünk a kellő átütőerő.

Folytatás vasárnap a Szentlőrinc ellen!

Szép volt fiúk! Hajrá Kécske!

TLC

(fotók forrása: Sipos Bence/Kécskei Krónika)