Elvitte a pontokat a Dorogi FC a Sportcentrumból

A Merkantil Bank Liga NB II 36. fordulójában fájó vereséget szenvedett csapatunk az utolsó helyen lévő Dorogi FC-től. A vendégek győzelmük ellenére kiestek a másodosztályból, még a Tiszakécskei LC a 13. helyen áll.

Érdekes mérkőzést hozott a Tiszakécskei LC – Dorogi FC csata. Annyi bizonyos, hogy a labdarúgás Fortunája nem volt csapatunkkal. Az első vendég gól előtt Szekér Ádám percekig a füvön feküdt sérülés miatt. A játékvezető mégsem állította meg a játékot, valamint a vendégek sem rúgták ki taccsra a fair play szellemében. Félre értés ne essék azonban, nem emiatt kapott ki csapatunk 3-1-re, ahhoz sajnos, nagyobb egyéni hibák is kellettek.

A vezetést a 9. percben szerezték meg Sztojka Dominik révén a vendégek. Mint feljebb olvasható dorogi akció közben percekig a földön feküdt egy tiszakécskei labdarúgó, játékmegszakítás azonban nem történt. Majd jött egy szabadrúgás a vendégek javára, amelyből Sztojka nagy gól lőtt (0–1).

A második dorogi gól előtt Major hibázott nagyot a kécskei védelem bal oldalán, majd a beadást követően Halasi rossz helyre ütötte ki a labdát, a kipattanót pedig Kapornai Ákos a kapu közepébe helyezte a 42. percben (0–2).

A második félidőt nagy lendülettel kezdte a tiszakécskei csapat. A 48. percben Austin Agwata szépített. Bal oldali szöglet után a hosszún érkezett, és testtel sodorta be a labdát a kapuba (1–2).

A hazai csapat minden erejével nyomott, a vendégek viszont sikeresen kontráztak. Az 54. percben ismét Major hibázott védekezésben, a mellette elhúzó támadó balról emelt középre, ahol Szalai József érkezett, és Halasi kapujába fejelt (1–3).

2023.05.07.

Tiszakécskei LC–Dorogi FC 1–3 (0–2)

Tiszakécske, Városi Sportcentrum, 350 néző. Vezette: Takács Tamás (Szilágyi Norbert, Vad Anita)

Tiszakécskei LC: Halasi – Vachtler, Kiprich, Oláh M., Farkas A. – Erdei C., Szekér, Kiss N., Major Sz. (Geiger, 57.) – Agwata (Vólent, 57.), Zamostny. Vezetőedző: Klausz László

Dorogi FC: Borsos – Barna G. (Szerencsi, 63.), Lénárth, Berkó, Preklet, Papp M. – Szalai J. (Kotula, 81.), Kapornai (Lustyik, 81.), Sztojka (Selmeci, 90+2.), Hesz – Vígh Á. Vezetőedző: Marián Sluka

Gólszerző: Agwata (48.), ill. Sztojka (9.), Kapornai (42.), Szalai J. (54.)

Klausz László: Az első félidőben kétszer mentek el a vendégek, s mind a kettőből gól esett. A második félidő már jobban tetszett, voltak helyzeteink, de nem volt meg az a minőség elöl, hogy ezeket a ziccereket ki tudjuk használni.

Marián Sluka: Megérdemelten nyertünk, hiszen azt láttam a pályán, amit a héten megbeszéltünk. Szervezett védekezésből akartunk indulni és kontrákat vezetni. Rúgtunk három gólt, lehetett volna több is. Kicsit korábban kellett volna ilyen szervezett játéknak lennie, és ilyen akaratnak. Már matematikailag sincs esélyünk a bennmaradásra.

Csapatunk legközelebb Békéscsabára látogat, ahol szintén egy kiesés elől az utolsó szalmaszálba kapaszkodni igyekvő hazai gárda fogadja majd. Szurkoljunk akkor is a csapatnak!

Továbbra is Hajrá Kécske!

TLC

(fotók forrása: Sipos Bence/Kécskei Krónika)