Kapusposzton is tovább erősítettünk

Kiss Ágoston (22) Zalaegerszegről került kölcsönbe Tiszakécskére és bízik benne, hogy sikeresen szerepelhet klubunk színeiben.

Melyek eddigi pályafutásod főbb állomásai?

Gyermekkoromban Piliscsabán, majd Budakeszin futballoztam, utána elkerültem Szombathelyre az Illés Akadémiára. Ott 3 és fél évet töltöttem el és a Haladás felnőtt keretébe is bekerültem. Azt követően igazoltam 1 évre Bielefeldbe, a Bundesliga II-be. Ott az U19-es korosztályban védtem és a felnőttek között harmadik számú kapus voltam. Ezt követően két évre a Puskás Akadémiához kerültem az első kerethez. Itt második számú kapus voltam és az NB III-ban védtem. Tavaly nyáron kerültem ki Szlovéniába, Lendvára, ahol egy évet játszottam. A ZTE ekkor igazolt le és most kölcsönbe kerültem a TLC-hez.

Milyen benyomásokat szereztél eddig a TLC berkeiben?

Egy hete kerültem Tiszakécskére. Nagyon egyben van az öltöző, a srácok befogadók. Többeket ismertem korábbi csapatokból. Ez segített a beilleszkedésben. Az edzéseken kemény munka folyik Nagy Zsolt kapusedző irányítása alatt. Minden kapus maximálisan koncentrál és mindent megtesz azért, hogy az első számú hálóőr legyen a bajnokságban. Ez engem nagyon motivál. Nagyon jó ez a versenyhelyzet.

Milyen céljai lehetnek a bajnokságban a csapatnak?

Szeretnénk a bajnokság első felében végezni. Hozzáteszem, még nem ismerem saját tapasztalatból az NB II mezőnyét. Igaz, az eredményeket követtem. Szeretném, ha egy jó közösség épülne itt Tiszakécskén.

Hallottál korábban Tiszakécskéről? Hogyan tetszik városunk?

Igen, a Tisza miatt hallottam róla sokat. Most sikerült kivennem egy lakást. Itt fogok lakni. Nagyon hangulatos, barátságos a település. Örülök, hogy ide kerültem.

TLC