Vereséget szenvedtünk az ETO otthonában

A labdarúgó NB II 6. fordulójában az ETO FC Győr 2-0-ás győzelmet aratott labdarúgó csapatunk ellen. A bajnoki cím egyik legnagyobb esélyese fölényben futballozott a mérkőzés során, ráadásul a 79. percben egy sérülés miatt 10 emberre fogyatkozott csapatunk. Előnyét kihasználta a zöld-fehér gárda, s még egy góllal bebiztosította győzelmét. 

Esélyeshez méltóan játszott ezen a mérkőzésen hazai szurkolói előtt az NB II-es szinten bombaerős kerettel rendelkező győri csapat. A Tiszakécske története során még soha nem tudta legyőzni a Rába-partiakat.

Az első félidőben még tartotta magát Vas László legénysége, azonban a szünet után egy egyéni villanást követően előnybe kerültek a hazaiak: Lacza Alex jobb oldalról, a 16-os sarkáról tekerte be Kiss kapujába a labdát. Nagy gól volt. 1-0.

A találatot követően is maradt az ETO fölénye, ráadásul a csereként beálló Márkus Attila megsérült, s mivel a TLC stábja már az összes cserelehetőségét kihasználta korábban, emberhátrányba kerültünk a 79. percben.

A játék nagyon sokat állt a sérülések miatt is, így jócskán hosszabbított Kovács J. Zoltán játékvezető.

A végére beszorult emberhátrányban játszó csapatunk, így a hosszabbításban még kaptunk egy gólt: A kécskei kapu előtt alakult ki kavarodás. Kiss előbb még hárítani tudott, de a jobb oldalon érkezett Bumba és éles szögből a kapu bal oldalába lőtt. 2-0.

Sajnos ezen a mérkőzésen előbb Bekker Roland vált ki csapatunkból sérülés miatt, majd Márkus Attila. Utóbbi labdarúgó komolyabb sérülést szenvedett. Őt Győrben kórházba kellett szállítani.

Így nyert az ETO FC Győr és 2 pontos előnnyel vezeti bajnoki tabellát, még a Tiszakécskei LC jelenleg a 12. helyen áll a pontvadászatban.

2023.08.27. NB II 6. forduló

ETO FC Győr–Tiszakécskei LC 2–0 (0–0)

Győr, ETO Park. 1000 néző. Vezette:Kovács J. Zoltán (Nagy Viktor, Ring Kevin)
ETO FC Győr: Pap E. – Vera, Szépe, Keresztes K., Csontos D. – Bumba (Fernando, 92.), Anton, Riquelme (Tóth R., 76.) – Kröhn (Huszár, 59.), Lacza (Csóka B., 76.), Skvarka (Diarra, 59.). Vezetőedző: Antonio Munoz

Tiszakécskei LC: Kiss Á. – Balázs B., Máté (Polyák I., 67.), Fodor – Erdei, Szekér, Kocsis (Kryvotsiuk, 56.), Bencze (Gyurján, 56.), Bekker (Márkus, 46.) –  Torvund (Zamostny, 56.), Cipf. Vezetőedző: Vas László

Gólszerző: Lacza (51.), Bumba (91.)

A tiszakecskefoci.hu-nak Vas László vezetőedző értékelte a találkozót: 

A másodosztály egyik legjobb csapatával játszottunk. Elég jól tartottuk magunkat az első félidőben, annak ellenére, hogy a Győrnek akadtak lehetőségei. Azt kaptuk a mérkőzés folyamán, amire készültünk. Az átmenetekből nálunk hiányzott az átütőerő. A második félidő elején kaptunk egy lesgólt, ami demoralizáló hatással volt ránk. Mentünk az eredmény után. A hosszabbításban Bumba gólja megpecsételte a mérkőzés sorsát. 

A Tiszakécskei LC legközelebb szeptember 3-án a Soroksár SC-t fogadja a Városi Sportcentrumban.

Továbbra is Hajrá Kécske!

fotók forrása: kisalfold.hu