Budafokon folytatjuk a Merkantil Bank Liga küzdelmeit

A Tiszakécskei LC az NB II 8. fordulójában a tabella 4. helyén álló Budafoki MTE vendége lesz a Promontor utcában vasárnap. Mindent bele fiúk! Hajrá Kécske!

A Budafoki MTE csapata úgy áll a bajnoki tabella negyedik helyén, hogy a legutóbbi két mérkőzését elveszítette. A Kozármisleny ellen hazai pályán kapott ki 2-1-re, még Nyíregyházán 2-0-ra maradt alul. Erős Gábor vezetőedző tanítványai korábban a Vasast, az Ajkát, a BVSC-Zuglót és a Csákvárt is legyőzték ebben a szezonban. A csapat legjobb góllövője a hazai szurkolók kedvence; Kovács Dávid.

A Budafoki MTE csapatunkhoz hasonlóan továbbjutott az elmúlt héten a MOL Magyar Kupában. Putnokon győztek 1-0-ra a piros-feketék, akik november 1-jén a szintén alacsonyabb osztályú Veszprém otthonában folytathatják.

A Tiszakécskei LC szakmai stábjának munkáját nehezíti, hogy a hosszabb ideje sérült labdarúgóink mellett a héten többen is vírusos megbetegedés miatt lettek maródiak.

A Budafoki MTE elleni mérkőzéssel kapcsolatban Vas László, a Tiszakécskei LC vezetőedzője osztotta meg várakozásait klubunk honlapjával:

Ugyanúgy készülünk, ahogy eddig. A Budafok jól kezdte a bajnokságot, egy jól, stílusosan futballozó csapat lesz az ellenfelünk. Koncentráltan és fegyelmezetten kell játszanunk, ahhoz, hogy megvalósítsuk, amit elterveztünk. Azaz, győztesen jöjjünk le a pályáról.

meccstörténelem:

A 8 eddigi közös NB II-es bajnoki labdarúgó mérkőzés tükrében teljesen egálra áll a párharc. 3-3-győzelem és 2 döntetlen szerepel a statisztikában. Legutóbb május 21-én Tiszakécskén 1-0-ra nyert a TLC. Arról a bajnoki mérkőzésről alább tekinthetnek meg összefoglalót:

szurkolói információk:

Teljes árú: 1 500 HUF
Diák, nyugdíjas: 500 HUF
6 éves kor alatt: ingyenes

Diák és nyugdíjas jegy kizárólag diák- vagy nyugdíjas igazolvánnyal együtt érvényes.

A BMTE Stadionba való belépéshez klubkártya vagy szurkolói kártya nem szükséges.

Parkolás:
A BMTE Stadion környékén korlátozott számban van parkolási lehetőség. A mérkőzésre érkezők a stadion környékén lévő utcákban, a KRESZ szabályai szerint helyezhetik el gépjárműveiket. A vendég szurkolók a budafoki Városház téren található P+R parkolóban parkolhatnak, majd gyalog vagy busszal közelíthetik meg a BMTE Stadiont.

Aki teheti, szurkoljon a Tiszakécskei LC csapatának a helyszínen!

Mindent bele fiúk! Hajrá Kécske!

TLC
(fotók forrása: Sipos Bence/Kécskei Krónika, budafok1912.hu)