Kazincbarcikán folytatja csapatunk a bajnoki sorozatot

A Merkantil Bank Liga NB II 12. fordulójában a Tiszakécskei LC labdarúgó csapata Kazincbarcikára látogat, hogy megmérkőzzön a helyi Kolorcity Kazincbarcika SC csapatával. A tabella második fele rendkívül szoros, így győzelmünk esetén stabilizálhatnánk helyünket a középmezőnyben. Hajrá Kécske!

A hazai csapat a válogatott szünet előtt lejátszott három bajnoki mérkőzésén 4 pontot szerzett (sorrendben: Csákvár-Kazincbarcika 0-0, Kazincbarcika-Kozármisleny 1-0, Nyíregyháza-Kazincbarcika 1-0). A Barcika jelenleg 15 pontjával a 10. helyen áll a pontvadászatban. A hétvégi győzelmünk esetén megelőznénk vetélytársunkat egy ponttal. Legjobb góllövőjük az egyaránt 3-3 gólos Ádám Ferenc és Pinte Patrik.

A vasárnapi mérkőzés játékvezetője Hanyecz Bence lesz, az asszisztensek Szilágyi Norbert és Vrbovszki Pál, a tartalék játékvezetői feladatokat pedig Nazsa Tamás látja el.

,,Megpróbáltuk hasznosan eltölteni a két hét szünetet, mondta Vas László. – Felkészülési mérkőzést is játszottunk a Mezőkövesddel, ahol azok a játékosok kaptak főleg lehetőséget, akik eddig kevesebbet szerepeltek a bajnoki találkozókon. Ez egyben csapatépítés is volt. Jó a hangulat nem csak az öltözőben, de az edzéseken is. Sajnos továbbra is vannak súlyos sérültjeink. Pongrácz Viktor sincs még teljesen rendben, Kiss Balázs, Márkus Attila is a maródiak listáján van, legutóbb pedig Csáki Róbert szenvedett súlyos sérülést. Azt nem lehet még tudni, hogy mikor tudnak majd aktívan bekapcsolódni a játékba” – nyilatkozta Vas László, a Tiszakécskei LC vezetőedzője az lcafe.hu-nak.

meccstörténelem: 

Az összképet tekintve a mérleg 3 kazincbarcikai győzelem, 5 döntetlen és 6 tiszakécskei siker, 22-17-es gólkülönbség a javunkra. A legutóbbi közös mérkőzésünkön 2023. április 16-án 1-0-ra győztünk Winkler András góljával hazai pályán. Arról a mérkőzésről alább tekinthetnek meg összefoglalót:

szurkolói információk:

Onlinehttps://kolorcity.hu/jegy vagy kbsc.hu/jegyvasarlas. Az online felület általában a mérkőzés hetének hétfőjén 10 órakor nyílik meg, majd a mérkőzés napján, három órával a találkozó kezdési időpontja előtt zárul be. Az online vásárolt jegyeket nem szükséges kinyomtatni, belépéskor a jegyen lévő vonalkódot mobiltelefonról is be lehet olvasni.

Helyszíni jegyvásárlás: A Kolorcity Arénában a mérkőzés napján – általában – egy órával a találkozó kezdési ideje előtt nyitnak ki a pénztárak, hazai és vendég oldalon egyaránt. Itt érkezési sorrendben van mód belépőt váltani.Fizetési lehetőségek: készpénz és bankkártya.

A vendégszurkolók a mellékelt rajz szerint, az Akácfa utca felől tudják megközelíteni a stadiont, ahol 57 személyautó és 2 busz számára tudnak parkolóhelyet biztosítani. Buszpályaudvar 4-6 perc séta, a vasútállomás 4 km.

A vendégszektor 200 fő befogadására alkalmas fedetlen lelátóval rendelkezik, önálló mosdó, büfé rendelkezésre áll.

A beléptetést a biztonsági személyzet végzi az elővételes és helyszínen vásárolt jegyek alapján.

Hajrá Kécske! Mindent bele fiúk!
TLC

(forrás: kbsc.hu, magyarfutball.hu, Sipos Bence/Kécskei Krónika, Youtube)