Újra az ajkaiak ellen, ezúttal a bajnoki pontokért

A Merkantil Bank Liga NB II 14. fordulójában a Tiszakécskei LC a szerdán a Magyar Kupából búcsúztatott FC Ajka vendége lesz a bajnokságban.

Szerdán nagy örömünkre tovább jutott csapatunk a MOL Magyar Kupa legjobb tizenhat csapata közé éppen az FC Ajkát búcsúztatva. Holnap azonban egy teljesen más felfogásban futballozó zöld-fehér csapat várhat ránk. Az ajkaiak eddig csupán egyetlen bajnokit nyertek meg az idei bajnoki szezonban, a Mosonmagyaróvár ellen 2-0-ra győztek.

Vasárnap hazai pályán érhetnék el a három pontot az ajkaiak, de nekünk is ez a célunk. A mi csapatunknak is rendkívül nagy szüksége van a pontokra, hiszen a 15. pozícióban állunk jelenleg. A szerdai győzelemből lehet erőt meríteni. A középmezőny nagyon sűrű, ha újra a győzelmek útjára lépünk szépen zárhatjuk az őszt.

A legutóbbi három bajnokinkon döntetlent játszottunk a Péccsel és a Kazincbarcikával, viszont vereséget szenvedtünk a Vasas ellen. Igaz azonban az is, hogy a fővárosi piros-kékek ellen kiváló első félidőt produkált a csapatunk.

A vasárnapi bajnoki játékvezetője Jakab Árpád lesz, az asszisztensek Ország Péter és Vörös Dániel, még a tartalékjátékvezető Molnár Attila lesz.

A vasárnapi bajnoki mérkőzéssel kapcsolatban Zamostny Balázs labdarúgónk az ajkai kupameccset követően úgy nyilatkozott: Az egy teljesen más mérkőzés lesz. A mostani találkozóból erőt kell meríteni és ugyan ilyen határozottan kell játszani. Szeretnénk behúzni a három pontot, mert a játékunk mostanában rendben van, de az eredmények nem jönnek, és ezen változtatni kell.

meccstörténelem:

Hat másodosztályú bajnoki mérkőzés szerepel a statisztikában. Ebből hármat az ajkai csapat nyert meg, kettőt pedig a Tiszakécskei LC és egy döntetlen született. A bajnokságban legutóbb a tavalyi szezonban, 2023. április 9-én mérkőztünk. Akkor Tiszakécskén 3-1-re nyert az az Ajka, amelyik bravúros bajnoki idényt zárt. Arról a bajnokiról alább tekinthetnek meg összefoglalót:

szurkolói információk:

Jegyek a vendég szektorokba: 

Normál árú jegy: 2.000 Ft
Diák / nyugdíjas jegy: 1.000 Ft
14 éves kor alatt és a hölgyeknek a belépés díjtalan!

Jegyelővételre jelenleg nincsen lehetőség! 

A mérkőzés napján a jegypénztárak a mérkőzés előtt egy órával nyitnak.

Szurkoljunk a csapatnak idegenben is! Hajrá Kécske! Mindent bele fiúk!

TLC

(forrás: magyarfutball.hu, fcajka.hu, Youtube.com, fotók: Sipos Bence/Kécskei Krónika)