Takács Tamás érkezésével erősödött a TLC támadószekciója

Takács Tamás (32) rutinos középcsatár, aki jelentős élvonalbeli tapasztalattal felvértezve érkezett a Tiszakécskei LC kötelékébe, másfél éves kontraktust kötött klubunkkal.

Melyek labdarúgó pályafutásod eddigi főbb állomásai?

A Vajdaságból származom, Szabadkán születtem és Hajdújáráson kezdtem el focizni. Első magyarországi klubom a Kozármisleny volt.  Magyarországon Diósgyőrben, Debrecenben és Mezőkövesden voltam az első osztályban. Nagyon szép éveket töltöttem Debrecenben, ez az időszak a mai napig nagyon emlékezetes számomra, két magyar bajnoki bronzérmet szereztem a csapattal és a nemzetközi kupa selejtezőiben is játszhattam. Az NB I-es klubok mellett több NB II-es csapatban is játszottam már, Tiszakécskére Mosonmagyaróvárról érkeztem.

Hogyan kerültél a TLC-hez?

Nagyon örültem a tiszakécskei megkeresésnek. Mosonmagyaróváron különböző okok miatt gyengén szerepelt a csapatunk. Adódott a tiszakécskei lehetőség, így közös megegyezéssel felbontottuk a szerződésemet a Mosonmagyaróvárral. Számított nekem, hogy nagyon sok játékost ismerek a kécskei keretből. Hallottam róla, hogy jó közösség alakult ki itt, viszont a keret erősségét tekintve jóval előrébb kellene lennie a klubnak a bajnokságban.

Milyen tapasztalatokat szereztél itt, az érkezésed óta eltelt pár napban?

Már két edzésen túl vagyok tiszakécskei színekben és ez is megmutatta nekem, hogy egy erős kerettel rendelkezik a klub. Profi háttér áll a játékosok mögött, mind szakmailag, mind infrastrukturálisan. Ezért is mondom, hogy nem a kiesőzónában van a helyünk. Minden adott ahhoz, hogy jobban szerepeljen ez a csapat. Látom, hogy ebben a társaságban van erő, aminek ki kell jönnie. Bízom benne, hogy szép tavaszunk lesz.

Rutinos támadó révén, mind a klub, mind a szurkolók várják majd a gólokat tőled. Hogyan birkózol meg ezzel a nyomással?

Befejező csatár vagyok. Könnyen megbirkózom ezzel a feladattal, már csak azért is, mert van egy jó csapat mellettem. Úgy gondolom, hogy ezek a játékosok nagyon sokat tudnak majd segíteni abban, hogy eredményes legyek és ez által a csapat is. Magamtól egy jó felkészülést várok, a csapattól pedig egy jó szereplést.

Kis Károly volt már korábban edződ?

Nem volt még edzőm a mester, de nagyon sokat meccseltünk egymás ellen korábban, amikor az Ajka, a Szolnok vagy a Vasas csapatait irányította. Nagyon jók a benyomásaim róla, az első edzések alapján is. Örülök, hogy gondoltak rám Tiszakécskén, ezúttal is köszönöm szépen.

A település és a klub színeiért való ,,harc” során nem mindegy, hogy egy labdarúgó, mennyire kötődik Tiszakécskéhez. Te ide költözöl városunkba?

Mindenképpen szerettem volna Tiszakécskén lakást találni. Ez szerencsére sikerült is, közel a Sportcentrumhoz. Ez nagyon fontos számomra, hogy nem kell ingázni az edzésekre, a felkészülést és a regenerációt is jól szolgálja, jobban tudok koncentrálni így a labdarúgásra. A családom is velem tarthat; a két kisfiam és a feleségem. Azzal, hogy itt fogok élni, biztosan találkozhatom a szurkolókkal a hétköznapokban is.

TLC

(alsó fotó forrása: Sipos Bence/Kécskei Krónika)