A védelem jobb oldalán számíthatunk új igazolásunkra

Sági Milán (28) Kozármislenyről igazolt a Tiszakécskei LC-hez. Szeretne minél több játéklehetőséghez jutni a Tisza-partján és a közös célok eléréséhez segíteni csapatunkat.

Hol futballoztál mielőtt Tiszakécskére igazoltál?

Az első felnőt csapatom az MTK Budapest II-es csapata volt. Onnan a Monorra, majd a PMFC-hez kerültem. Ezután a Kecskeméti TE, majd a Kozármisleny következett a pályafutásomban.

Miért választottad csapatunkat?

Egy héttel ezelőtt kerestek meg Tiszakécskéről. Érdekelt ez a lehetőség, ezért a több játéklehetőség reményében döntöttem úgy, hogy a TLC-nél folytatom a labdarúgást.

Mi a posztod a pályán?

Jobb oldali védőként szeretek a leginkább futballozni.

Könnyen ment a beilleszkedés a TLC berkeiben?

Nagyon jól érzem magam a Tiszakécskei LC-nél, amióta ide kerültem. A társak hamar befogadtak, a körülmények pedig megfelelőek ahhoz, hogy eredményesen futballozhassunk. A beilleszkedésben sokat segített, hogy több játékost ismeretem személyesen. Voltak, akikkel már futballoztunk egy csapatban, még másokkal a pályán találkoztam már.

Mi a személyes célod az előttünk álló időszak tekintetében?

Szeretnék minél több ,,játékpercet” szerezni Tiszakécskén, a csapatot pedig hozzásegíteni közös céljaink eléréséhez.

TLC