Kis Károllyal a Tiszakécskei LC vezetőedzőjével beszélgettünk a felkészülés során elvégzett munkáról, a csapat megerősítéséről, valamint a Nyíregyháza elleni bajnokiról.
Az év végén nevezték ki a Tiszakécskei LC NB II-es csapatának vezetőedzőjévé. Az azóta eltelt időszakban milyen benyomásokat szerzett, mióta itt él közöttünk a Tisza partján?
Számomra nagyon fontos, hogy mind a klub vezetése, mind a játékosaink partnerek a szakmai stáb elképzeléseiben. A legfontosabb számomra a futball. Több alkalommal beszéltem már tiszakécskei szurkolókkal, bíznak a szakmai stábban. Összességében jók a benyomásaim. Már korábbi interjúban is elmondtam, hogy csak úgy dolgozhatom eredményesen, ha itt lakom és maximálisan erre a feladatra koncentrálok.
Hogyan értékeli a felkészülést?
A felkészülést a tervek szerint sikerült megvalósítani. Azt majd az eredmények mutatják meg, hogy ez a felkészülés mennyire volt sikeres. Az biztató, hogy a labdarúgóink maximális hozzáállással dolgoztak. Jó körülmények között készülhettünk a bajnokság folytatására. Közel öt napig edzőtáboroztunk Mezőkövesden. A felkészülés alatt összesen öt mérkőzést játszottunk. Egy vereség, két döntetlen és két győzelem a mérleg. Ezeken a mérkőzéseken voltak jobb és rosszabb periódusaink is, de ezekből a találkozókból a bajnokságra nézve messzemenő következtetéseket nem lehet levonni. A hibákat kielemeztük, átbeszéltük, a rajtra ki tudjuk javítani.
A vezetés partner volt az új labdarúgók igazolásában, amivel tovább erősítettük a keretet. Az új játékosokat a keret régebbi tagjai jól fogadták. Minden csapat erősített a télen, nekünk is szükségünk volt erre. Sajnos, a hosszabb ideje sérült játékosaink még nem térhetnek vissza. Emellett Szekér Ádám is kisebb sérüléssel bajlódik, de számítunk a minél előbbi visszatérésére. A kerettől távozott Bekker Roland, aki a Mosonmagyaróvárhoz került kölcsönbe. Ahogyan azt korábban is mondtam, azt most is tartom; ez a csapat többre hivatott annál, mint ahogyan jelenleg áll a bajnokságban.
Vasárnap jön a bajnoki rajt a Nyíregyháza Spartacus FC ellen. Először ül majd tétmérkőzésen a Tiszakécskei LC kispadján. Milyen várakozással tekint a listavezető elleni kezdésre?
Jól ismerjük a Nyíregyháza csapatát, alaposan feltérképeztük ellenfelünket. A télen tovább erősítették csapatukat. Egyértelműen a feljutást tűzték ki célul. Ennek ellenére bízunk abban a munkában, amit elvégeztünk, sok minden előfordulhat ezen a mérkőzésen. Arra készülünk, hogy jó eredményt érjünk el. Az döntő lesz, hogy szervezettek és egységesek legyünk, valamint a kapu előtt határozottak legyenek labdarúgóink. Akkor van esélyünk ezen a mérkőzésen, ha sok jó egyéni teljesítménnyel rukkolunk ki.
TLC
(fotók: Sipos Bence/Kécskei Krónika)