MOL Magyar Kupa: Fókuszban a Kisvárda Master Good

Ha kiejti a Tiszakécskei LC a Kisvárda Master Good csapatát, akkor a MOL Magyar Kupa negyeddöntőjébe jut. A kupában ez sporttörténelmi eredmény lenne, hiszen tiszakécskei csapat még sohasem jutott el a negyeddöntőig.

Szerda este 18.00 órától a kupa 5. fordulójában villanyfényes mérkőzésen fogadja a TLC az NB I-es kisvárdai együttest. Mindkét csapat az utolsó előtti, kieső helyen áll saját bajnokságában. Ráadásul a piros-fehérek és a TLC is vereséggel hangolt a kupameccsre. Nehéz helyzetben van Feczkó Tamás és Kis Károly csapata is.

A mérkőzést Zimmermann Márió vezeti. Asszisztensek: Tőkés Róbert, Vrbovszki Pál – tartalékjátékvezető: Takács Tamás.

Klubunk honlapjának Kis Károly a Tiszakécskei LC vezetőedzője úgy fogalmazott holnapi mérkőzéssel kapcsolatban:

Mindig meg kell próbálni győzelemre játszani. Nyilván a hétvégi bajnoki mérkőzés rendkívül fontos. Az élet-halál harc lesz. Ettől függetlenül a kupában is szeretnénk jól szerepelni. Nem titok, hogy több olyan labdarúgónk is lehetőséget kap a szerdai mérkőzésen, akik eddig kevesebbet játszhattak. Ők most bizonyíthatnak, hogy a bajnokikon is a kezdőben lenne a helyük. Nagy bravúr lenne egy NB I-es csapatot kiejteni. Egy ilyen siker önbizalmat és nagy lökést adhatna a következő időszakra. Tudjuk, hogy a Kisvárdának nagyon jó a játékosállománya, annak ellenére, hogy jelenleg kieső helyen állnak a bajnokságban. Tiszakécskére is erős kerettel érkeznek.

A találkozót megelőzően Feczkó Tamás, a Kisvárda vezetőedzője úgy nyilatkozott a szerda esti kupacsatáról a kisvardafc.hu oldalon:

„Mindig a következő mérkőzés a legfontosabb, azt is kell megpróbálni megnyerni – felelte Feczkó Tamás vezetőedző arra a felvetésre, hogy van-e prioritás az e heti két mérkőzés között. – Úgy gondolkodunk, hogy minden mérkőzés megnyerése segít bennünket a céljaink elérésében. A héten két nagyon fontos mérkőzés vár ránk, mind a tiszakécskei kupameccset, mind pedig a ZTE elleni szombati hazai bajnokit szeretnénk megnyerni.”

Ezzel együtt a szerdai összecsapás lehetőséget adhat arra, hogy olyan játékosok is lehetőséghez jussanak, akik a tavasszal még kevesebbet játszottak, hiszen a keret bő, mindenki megkaphatja a bizonyítási lehetőséget.

„Azok a játékosok, akik az edzéseken bizonyítják, hogy megérdemlik a bizalmat, ők meg is kapják most az esélyt – így Feczkó Tamás. – Bízunk benne, hogy élni is fognak a bizalommal, és azt az arcukat fogják mutatni, amit az edzéseken látunk tőlük, bizonyítva azt, hogy megérdemelten kerülnek be a csapatba.”

„Nagyon harcos, agresszív Tiszakécskére számíthatunk, és arra, hogy az ellenfél tele lesz bizonyítási vággyal, hiszen élvonalbeli csapat ellen lép pályára. A másodosztályú csapatok a kupa ezen fázisába már kisebb létszámmal jutnak el, így kitörési lehetőség számukra az ilyen mérkőzés, úgyhogy biztosan meg kell szenvednünk a továbbjutásért, de más célunk nem is lehet” – véli Feczkó Tamás.

szurkolói információk:

A jegyek ára egységesen 1000 Ft, 14 éves kor alatt a belépés díjtalan.

A Sportcentrum kapui a szurkolók számára egy órával a mérkőzés kezdete előtt nyílnak meg.

A vendégszurkolók a Strand utcai bejárat felől léphetnek be a szektorukba.

Látogassunk ki minél többen vasárnap a Sportcentrumba és segítsük győzelemhez a csapatot! Zúgjon a Hajrá Kécske!

TLC

(fotók forrása: kisvardafc.hu/Móricz Csaba, Ombodi Tamás, valamint Sipos Bence/KK)