Tizenkét éve Tiszakécskén, a klub kötelékében dolgozik Káli Tibor, aki előbb a pályán az első -, majd a második csapatban is letette a névjegyét és az új éra emblematikus alakjává vált.  Már évek óta a klub vezetésében dolgozik, s a jövőben technikai vezetőként segíti a tiszakécskei labdarúgást.

A tiszakécskei játékos pályafutásod az igazi helyi drukkerek számára jól ismert, ugyanakkor a korábbi éveidet kevesebben ismerik. Merre futballoztál korábban? Hogyan kerülték Tiszakécskére?

Kecskeméten kezdtem el a labdarúgást, majd a tanulmányaim miatt Dunaújvárosba kerültem, ahol végig jártam a korosztályos csapatokat. Utóbbi településen jártam gimnáziumba és a főiskolát is ott végeztem el. 19 éves koromban kerültem a megyei labdarúgásba, előbb Sárbogárdon, majd Bölcskén futballoztam. Bölcske nagyon szép emlék, hiszen 41 góllal lettem gólkirály a Tolna megyei I. osztályban. Miután a főiskolát befejeztem, hazaköltöztem és Bajára az NB III-ba igazoltam. Ezt követően igazoltam ki Ausztriába, majd hazatértem és egy évig a KLC-ben futballoztam és utána érkeztem Tiszakécskére.

Játékos pályafutásodból melyek az igazán meghatározó időszakok?

Számomra mindig a tiszakécskei évek maradnak a legszebbek a játékospályafutásomból. Nem voltam soha az a vándormadár típus, aki gyakorta vált klubbot. Az a 12 év, amennyit itt játszottam is erről tanúskodik. Számomra fontos a klubhűség. Tiszakécske a második otthonom, sokszor már kécskeinek mondom magam. Megtaláltam itt mindent, amit szerettem volna.

Ti háromszor, korábban a Kiskunfélegyháza is zsinórban többször nyerte meg a megyei I. osztályt. Mi a titka egy ilyen regnálásnak? 

A félegyháziak négyszer nyerték meg egymás után a megyei I. osztályt. Nagyon jó, összeszokott csapatuk volt, kiváló játékosok alkották. Sokukkal együtt futballoztam gyerekkoromban. A mi csapatunknak pedig a csapategység a fő ereje, hiszen egy olyan baráti társaság lettünk, amelyből erőt meríthettünk és ez vitt előre bennünket. Nagyon fontos volt, hogy a TVSE utánpótlásából remek játékosok épültek be hozzánk, pl. a Lovas testvérek vagy a Klemenc testvérek. Nagyon jó csapatmunkával értük el a sikert az elmúlt három évben.

Egyénileg milyen eredményekre vagy leginkább büszke?

Tiszakécskén 3-szor lettem gólkirály. Kétszer a megyei I. osztályban és egyszer a megyei II-ben.  Emellett szép emlékeket őrzök a Bács-Kiskun megyei válogatottal kapcsolatban is, amellyel a megyei válogatottak országos döntőjében is megmérettünk. A Győr-Moson Sopron megyeiek ellen megvívott 14-13-ra tizenegyesekkel elveszített döntőre a mai napig jól emlékszem.

A bajnokcsapat kapitánya, gólvágója, meghatározó játékosa voltál. Mire lehet képes nélküled az együttes?

Majd meglátjuk a következő szezonban. Azonban az, hogy én sok gólt rúgtam, ahhoz kellettek a csapattársak, nélkülük nem ment volna. Nekem csatárként az volt a dolgom, hogy gólokat rúgjak, de egyedül nem sikerült volna. Azt szokták mondani: Egy fecske nem csinál nyarat. Majd jön valaki a helyemre, aki megmutathatja, hogy mire képes. Nem aggódok a csapatért. Vannak olyan tehetséges fiatalok a kécskei utánpótlásban, akik jönnek fel és vagy az első vagy a második csapatban helyt állnak majd.

Figyelemmel fogod kísérni a második csapat jövőbeni szereplését?

A barátaimról van szó, így, ha tehetem megnézem őket. Emellett nyilván a munkakörömből kifolyólag is lesznek feladataim a második csapattal kapcsolatban is. Ha kérdeznek vagy a véleményemre kíváncsiak azt el fogom mondani, de nem hiszem, hogy rászorulnának a segítségemre.

Mit jelent számodra a labdarúgás?

Nem szeretnék közhelyeket puffogtatni. Sokan azt mondják, hogy az ,,életem a foci”. Úgy gondolom, hogy még negyven évesen is a pályán bohóckodtam úgy, hogy már azért voltak fizikális problémáim is. Ennek ellenére még sikeréhes voltam. Nyilván már a munka miatt is eljött a befejezés ideje és már éreztem azt, hogy elfáradtam fizikálisan. Jöjjenek most már a fiatalok! Annak örülök, hogy nagyobb sérülést nem szenvedtem. Azzal, hogy technikai vezető lettem tovább nőttek a munkahelyi feladataim és a családomtól sem szeretnék több időt elvenni, hiszen ők a legfontosabbak számomra.

Hogyan élted át a tiszakécskei foci legújabb kori felemelkedését?

Szerencsére az új éra elejétől itt voltam Tiszakécskén és az egész fellendülést átélhettem. Nagyon jó dolog abba belegondolni, hogy honnan hová jutott el ez a klub. Mind infrastrukturálisan, mind szakmailag a profi osztály megalakulásáig.

Ki emelnél pár emléket az elmúlt évekből?

Mint játékos is, számos szép dologra emlékezem vissza a pályáról. Nagy csalódás volt az az év, amikor Nyilas Elek féle csapat egyből nem nyerte meg a bajnokságot, viszont a második szezont szinte csont nélkül megnyertük. Az az időszak felejthetetlen volt. Én ezután kerültem át a második csapatba. Ott az első évben megnyertük a megyei II. osztályt, ami szintén maradandó. Aztán itt volt az utóbbi három év, amikor olyan közösségbe kerültem, ami nagyon közel áll a szívemhez. Játszottunk nagy meccseket, csak hogy néhányat említsek; amikor itthon elvertük 7-1-re a Kiskunfélegyházát, vagy idén, amikor a Kalocsa ellen két gólos hátrányból 4-2-re nyertünk. Sok jó mérkőzés volt. nehéz kiemelni egy kettőt.

A gyermekeidet fogod ösztönözni a sport felé?

A kisfiam még nagyon kicsi, kétéves, de már érdekli a foci. Jó a mozgáskoordinációja, de nyilván erőltetni nem fogom. A kislányomat jelenleg a tánc érdekli. A lényeg, hogy jól érezzék magukat, amit szeretnének csinálni azt csinálják.

A régi első csapatból páran még futballoztatok együtt a második csapatban. Mit jelentett ez számodra?

Csáki Robi, István Laci és én maradtunk a végére a régi kécskei csapatból. Jó volt Robival együtt játszani a támadószekcióban itt ebben a félszezonban. Szép emlékeket őrzünk. Korábban Oláh Mátéval is jó volt újra együtt játszani, amikor lekerült a második csapathoz. A ,,régiekkel” beszéltük is, hogy még mindig össze tudnánk hozni egy jó csapatot abból a brigádból, akik itt a tiszakécskei színekben a kezdetekben futballoztak.

TLC

(fotók: Tiszakécskei LC és Kécskei Krónika archívum)