Author Archives : sel

Az U19-es csapatunk eredményei


A Duna Aszfalt TLC U19-es gárdájának legutóbbi két bajnoki mérkőzéséről a csapat edzője, Ádám Sándor nyilatkozott: Szeptember 29-én hazai pályán fogadtuk a Kecskeméti LC korosztályos csapatát a bajnokság 5. fordulójában. Teljes kerettel kezdhettünk neki a mérkőzésnek, amelyen korán vezetést szereztünk. Bár ellenfelünk egy átlövéssel egyenlíteni tudott, de még az első félidőben két gólosra növeltük előnyünket, amely a mérkőzés végéig meg…

2-0-ra győzött az U14-es csapat


A Duna Aszfalt TLC U14-es csapata október 6-án 2-0-ra győzte le bajnoki ellenfelét. A mérkőzésről Szőke Géza, a csapat edzője nyilatkozott oldalunknak: Orosháza csapatát fogadtuk, a tabella alapján két hasonló tudású csapat mérkőzött. A mérkőzés 80 perce alatt végig offenzívek próbáltunk lenni, enyhe mezőnyfölényre futotta mindkét félidőben. A második félidő nagy kérdése már csak az volt hogy sikerül-e gólra váltani…

U17: Orosházáról hoztuk el a pontokat


A mérkőzést Tímár Zoltán, a csapat edzője értékelte a tiszakecskefoci.hu-nak: A mérkőzés huszadik percéig visszafogott játékot mutattunk, ellenfelünk párszor helyzetbe is került, ám miután megrúgtuk első gólunkat nem volt kérdés, hogy ki fog győzedelmeskedni. Gólunk után megnyugodtunk, ügyesen és kreatívan játszottunk, és sorra dolgoztuk ki helyzeteinket. Szombaton az a Gyula jön hozzánk, aki nagy meglepetésre legyőzte a SZEOL csapatát. Szeretnénk,…