Author Archives : sel

Kalmár Ferenc távozik klubunktól


145 tétmérkőzésen viselhette Kalmár Ferenc a tiszakécskei mezt, és a TLC címerét a szíve fölött. A cibakházi, s mellette örökre tiszakécskei csatár újra búcsúzik klubunktól. Ferit az elmúlt fél évben egy komoly sérülés miatt nem láthattuk a pályán. Hosszan tartó, makacs sérülése miatt kérdéses, mikorra tudna ismét professzionális szinten futballozni. Ennek tükrében labdarúgónk és a klub vezetése közösen a váltás…

Kiegyensúlyozott tavaszi szereplés a cél


Klubunk honlapján már évek óta hagyomány, hogy egy-egy szezon végén Nyilas Elekkel, a Tiszakécskei LC szakmai igazgatójával beszélgetünk a mögöttünk hagyott időszak tapasztalatairól és a jövőbeni tervekről. Hogyan értékeled a mögöttünk hagyott őszi szezont az NB II-es csapat szereplését illetően? Mennyire egyezett a gárda szereplése az előre kitűzött célokkal? Az előző szezonban nagyon mélyről kellett felkapaszkodnunk, de egy jó periódusnak…

Győzelemmel búcsúzott csapatunk a 2022-es évtől


Mint ahogyan a bajnokság 1. fordulójában 1-0-ra győztünk büntetővel hazai pályán a Mosonmagyaróvár ellen, ezúttal idegenben a 20. fordulóban is 1-0-ra győztünk ellenük egy tizenegyesből szerzett góllal. A Tiszakécskei LC labdarúgó csapata így foglalta tökéletes keretbe ezt a félszezont. Szép volt fiúk! Továbbra is Hajrá Kécske! 2022.12.11. Merkantil Bank Liga NB II 20. forduló Credobus Mosonmagyaróvár-Tiszakécskei LC 0-1 Mosonmagyaróvár. 300…