Két ellentétes félidő után három ponttal távozott a Vasas Tiszakécskéről


Bár csapatunk az első félidőben meglepte az angyalföldi gárdát, végül nem bírta el a nyomást és két tizenegyesgóllal alulmaradt az NB II 13. fordulójában megrendezett mérkőzésen. A mérkőzés első húsz percében fölényben futballozott a Vasas, de a TLC masszívan védekezett és az idő úlásával egyre magabiztosabb lett. Aztán a 25. percben Bertus Lajos bombagóljával kontrából megszerezte a vezetést csapatunk. 1–0…

A Vasas ellen mérkőzik csapatunk vasárnap


A Merkantil Bank Liga NB II 13. fordulójában a Tiszakécskei LC csapatára nagy kihívás vár, hiszen a tabella 4. helyén állomásozó, tavaly még NB I-es Vasas FC érkezik a Sportcentrumba. Aktuális ellenfelünk nem kezdte túl jól a másodosztály küzdelmeit, de látható, hogy egyre inkább magára talál Desits Szilárd vezetőedző együttese. Legutóbb éppen a tabella 2. helyén álló Nyíregyháza Spartacust győzték…

Két gól itt, két gól ott: döntetlen született Kazincbarcikán


A Merkantil Bank Liga NB II 12. fordulójában a Tiszakécskei LC Kazincbarcikán lépett pályára, s bár csapatunk kétszer is vezetéshez jutott, a hazaiak egyenlíteni tudtak. Így egy-egy ponthoz jutottak a küzdő felek. 2023.10.22. Merkantil Bank Liga NB II 12. forduló Kolorcity Kazincbarcika SC–Tiszakécskei LC 2–2 (1–2) Kazincbarcika, Kolorcity Aréna, 400 néző Vezette: Hanyecz Bence (Szilágyi Norbert, Vrbovszki Pál) Kazincbarcika: Bánhegyi…