Author Archives : sel

Évek óta hagyomány az adományozás a TLC berkeiben


Az adventi időszakban ezúttal is adományozásra szánták el magukat a Tiszakécskei LC labdarúgói és szakmai vezetői. Ebben az esztendőben már négy tiszakécskei szervezet számára gyűjtöttek adományokat a klub labdarúgói, hiszen céljuk, hogy csakúgy, mint a bajnokságban a jótékonyság terén is szeretnének az élen járni és példát mutatni. December 1-én a Móricz Zsigmond Általános Iskola Eltérő Tantervű Tagozatáról fogadták a Sportcentrumban…

Három ponttal tértünk haza Tállyáról


Pál András fejes góljával 1-0-ra nyert a Tiszakécskei LC a Tállya otthonában, így már 52 pontos a bajnokságban. A bajnokság 20. fordulójában, zárt kapus mérkőzésen fogadta a tiszakécskei csapatot a tállyai együttes. A meccs első félidejében komoly vendég nyomás nehezedett a hazai kapura. A fölény a 33. percben érett góllá, amikor is Simon Márk bal oldali szögletét követően Pál András…

Jön az első ,,tavaszi”!


November 29-én vasárnap már előrehozott tavaszi fordulót rendeznek az NB III Keleti csoportjában. Csapatunk ismét idegenben, ezúttal a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tállyán mérkőzik. A Tállya KSE a 16. helyen áll a 20. csapatos pontvadászatban, legutóbbi három bajnoki meccsét egyaránt elveszítette. Utoljára a Cegléd győzte le őket 2-0-ra a tállyai sporttelepen. Tállya település a Szerencsi járásban található, a község teljes lakossága 1892 fő. A…