Author Archives : sel

U17: Kinyíltak a gólcsapok


U17-es csapatunk legutóbbi mérkőzéseiről a gárda vezetőedzője Benke József tájékoztatta honlapunkat: Az elmúlt három fordulóban a tabella hátsó régiójában lévő csapatokkal játszottunk. A mérleg két nagyarányú győzelem és egy nem várt vereség volt. Elsőként Makó csapatát fogadtuk. Az egész mérkőzésen irányítani tudtuk a eseményeket, a gólok is hamar jöttek, meg sem álltunk hatig, amire ellenfelünk csak egy góllal tudott válaszolni. TVSE…

Megvan zsinórban a 10. győzelem!


A veretlenségi sorozat pedig már 11 mérkőzést számlál. A listavezető kécskei csapat ezúttal a Mezőkövesd Zsóry FC II ellen szerezte meg a három pontot. Nagy Sándor tanítványai november elsején is pályára léptek a bajnokságban. Az ellenfél az a sereghajtó mezőkövesdi csapat volt, amely erre a találkozóra alaposabban meg volt erősítve visszajátszókkal. Ennek ellenére a meccs hatalmas kécskei fölényben telt. Sorra…

A Mezőkövesd II lesz a vasárnapi ellenfél


Jön az NB III Keleti csoportjának 16. fordulója. A Tiszakécskei LC labdarúgó csapata a Mezőkövesd Zsóry FC II gárdáját fogadja a Sportcentrumban. Felhívjuk minden szurkoló figyelmét arra, hogy a mérkőzés kizárólag védőmaszkban látogatható! Vasárnapi ellenfelünk jelenleg a tabella utolsó helyén áll, viszont az utóbbi időben jobb eredményeket is elért: Októberben Cegléden döntetlent játszottak, még Tiszaújvárosban győzni tudtak. A Tiszakécskei LC…